Hírek
2017. Augusztus 24. 11:38, csütörtök |
Helyi
Forrás: DOVASE
Villogtak a Dovase sprinterei a Budapest Bajnokságon!
Az Ikarus pályáján augusztus 18-19-én rendezték meg a Budapest Junior- és Ifjúsági Atlétikai Bajnokságot. A Dombóvári VASE 4 fiú és 2 lány sprinterrel képviseltette magát.
Úgy látszik, jót tett a rövid nyári pihenő a sportolóknak, hiszen mindannyian egyéni legjobbjukhoz közeli időket futottak, aminek meg is lett az eredménye.
Göblyös Csenge kisebb sérülésből felépülve bíztató futással nyerte az ifjúsági lányok 100 m-es versenyét, Berényi Natália ugyanebben a számban szintén döntősként az 5.helyen végzett.
A Junior fiúk 100 m-es versenyében Papp Bence döntőbe jutott, ahol kisebb sérülése miatt nem indulhatott el. Gáti Kornél nem jutott döntőbe.
A serdülő fiúk 100 m-es előfutamában Iberhardt Bence nagyszerűen rajtolt, kár hogy az utolsó 20 m-en elfogyott az ereje. Egyéni csúcsot futott, de ez most nem volt elég a döntőbe jutáshoz.
Kellemes meglepetést okozott Farkas Bence, aki versenyről versenyre fejlődik. 300 m-en bemutatott futása, s magabiztos győzelme reménykeltő az őszi versenyek előtt.
Ha így folytatja, a szakvezetésnek komolyan számolnia kell vele a serdülő válogatott összeállításánál is.
A versenyzők edzője Tarr Imre testnevelő–edző.
Hajrá, gyerünk DOVASE, nem adjuk fel SOHASE!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 08:00, szombat | Helyi
Bakócán emlékeztek Fekete Istvánról
December 15-én második alkalommal tartottak Fekete István Emléknapot a községben.
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.