Hírek
2013. Április 19. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Versenyről-versenyre a belvárosiban
Dombó Pál tanulmányi-, Jedlik Ányos fizika- és közlekedésbiztonsági verseny eredmények.
Dombó Pál tanulmányi verseny a Belvárosiban
Ebben a tanévben április 15-én a Belvárosi Általános Iskolában 8. alkalommal rendeztük meg a Dombó Pál tanulmányi versenyt, mely a Zrínyi Ilona Általános Iskolában szervezett verseny utódja. Először csak az alsó tagozatosok nevezhettek, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel a felső tagozatos tanulókat is bevontuk a versengésbe. A város iskoláiból mint minden évben, most is nagy számban érkezik nevezés. Évek óta a Somogy, Tolna és Baranya megyei települések iskolái is bekapcsolódnak a munkába: Bikal, Dalmand, Döbrököz, Hőgyész, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Mágocs, Nagyberki, Szakcs, Taszár, Vásárosdombó. Idén közel 570 nevezés érkezett a megmérettetésre.
A verseny napján 2-8. évfolyamos tanulók feladatlapot oldottak meg matematikából és magyar nyelvtanból, valamint a 4-8. évfolyamosok a nyelvi feladatsor mellett tollbamondást is írtak. Az elmúlt évtől lehetőséget kapnak a gyerekek, hogy mindkét tárgyból megmérettessék magukat. Matematikából és magyar nyelvtanból minden évfolyamon az első hat helyezettet hívjuk meg az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyet április 25-én tartunk. A színvonalas versenyt Markovits Edit tanárnő szervezte. Idén is a versennyel egy időben kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az intézményben működő Tű-kör (foltvarró csoport) tagjainak alkotásaiban a díjkiosztó ünnepségig gyönyörködhetnek a látogatók az aulában.
Markovits Edit
Képek a cikk alatt a galériában.
A Jedlik Ányos fizikaverseny regionális döntőjén 17 belvárosis diák vett részt.
3-4. osztályosok:
V.díj: Tarr Dávid
VI.díj: Szabadkai Flóra
VIII.díj: Szemes Fanni, Vercz Krisztián, Nagy Ákos
I.díj: Szabó Bence Bálint (100%-os teljesítmény)
Márton Norbert, Kőszegi Gergő
II.díj: Kőszegi Szabolcs
III.díj: Perei Fedor
5-6. osztályosok:
I. díj: Sarkadi Balázs, Ulrich Kata
7. osztályosok: I. díj: Szabó Kevin Erik
IV. díj: Somogyi László
V. díj: Pintér Márk
8. osztályosok
V. díj: Németh Margaréta
VIII. díj: Borók Roland
Az április 12-14. között Nyíregyházán megrendezett országos döntőre közülük 7 fő jutott tovább:
1. Szabó Bence Bálint
2. Márton Norbert
3. Kőszegi Gergő
4. Kőszegi Szabolcs
5. Sarkadi Balázs
6. Ulrich Kata
7. Szabó Kevin Erik
A gyerekeket Embersitsné Bóta Éva készítette fel.
Kép a cikk alatt a galériában.
A 4. osztályosok közlekedésbiztonsági versenyének országos döntője Győrben került megrendezésre április 3-án és 4-én. Tolna megye csapatában iskolánkat Bíró Dávid 4.b osztályos tanuló képviselhette.
A diákoknak a kerékpáros ügyességi, szabályossági, KRESZ és műszaki ismereteikről kellett számot adniuk.
Dávid egyénileg a 14. helyen, csapatversenyben a 12. helyen végzett.
Felkészítő tanára: Embersitsné Bóta Éva
Kép a cikk alatt a galériában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.