Hírek
2011. December 17. 06:56, szombat |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Véres összecsapások voltak a fővárosban
Tüntetők és biztonsági erők összecsapásai során legalább két ember meghalt és több mint 170 megsebesült pénteken az egyiptomi fővárosban.
Korábbi jelentések csak ötven sebesültről számoltak be. Az AFP francia hírügynökségnek azonban az egészségügyi minisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese két ember haláláról is beszámolt. A minisztérium szóvivője kevéssel korábban egy halálos áldozatról tudott, aki „valószínűleg golyók által okozott sebesüléseibe” halt bele. A szóvivő az állami televízió adásában mindehhez azt is hozzátette, hogy 105 sebesültet kórházba szállítottak, 68-at a helyszínen láttak el. Az elmúlt hónapban több mint 40 ember halt meg hasonló összetűzésekben, főleg Kairóban
Szemtanúk beszámolója szerint a rendőrök pénteken őrizetbe vettek egy embert a hetek óta a kormány székháza előtt táborozók közül. A tömeg ezt követően kövekkel dobálta meg a rendfenntartókat, mire azok vízágyúkkal kezdték lőni a tiltakozókat. Néhány rendőr a levegőbe adott le figyelmeztető lövéseket, illetve visszadobálta a feléjük hajított köveket. Három gépkocsi és több sátor kigyulladt. A tiltakozók az este folyamán elzárták a Tahrír térre, az egyiptomi tiltakozó megmozdulások legfőbb színhelyére vezető egyik sugárutat is.
A székház előtt táborozó mintegy 150 fős csoport meg akarja akadályozni, hogy a katonai tanács által beiktatott átmeneti kormány tagjai megkezdhessék a munkát. Pénteki akciójuk során azt kiáltozták, hogy „Le a katonák uralmával!”. Az elmúlt hónapban tüntetők és rendőrök összecsapásaiban több mint 40 ember vesztette életét az egyiptomi fővárosban.
A legfelsőbb katonai tanács februárban, Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után vette át a hatalmat. Egyiptomban ezekben a hetekben új parlamentet választanak, amelyben valószínűleg az iszlamista Muzulmán Testvériség pártja, a Szabadság és Igazságosság alkotja majd a legnagyobb frakciót.
Az egyiptomi képviselőházi választások háromfordulósak. Az éppen lezajlott második forduló első eredményei szerint, az első fordulóhoz hasonlóan, a Muzulmán Testvériség pártja magabiztosan vezet a radikális, ultrakonzervatív iszlamisták pártja, az an-Núr előtt. A harmadik forduló januárban lesz, a szavazás végleges eredményét január közepén szándékoznak nyilvánosságra hozni. A csaknem 50 millió választásra jogosult egyiptomi 498 képviselői hely sorsáról dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.