Hírek
2020. Október 30. 10:02, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be
Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen
- mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez.
Szólt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát csütörtökön és pénteken viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pacienseiknek.
Hozzátette: ez utóbbi oltás elsősorban krónikus betegségben szenvedő 3 év alatti gyerekeknek, illetve azon felnőtteknek adható, akik nem kaphatják meg a háromkomponensű oltást. Jelezte: a gyerekek esetében az influenza elleni oltás beadható más, életkorhoz kötött védőoltással. Oltási reakciók lehetnek - tette hozzá -, azonban ezek maguktól elmúlnak.
Kérdésre Galgóczi Ágnes elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint körülbelül hat hónapig tart az újrafertőződés elleni védettség.
A szakember beszélt arról is, hogy az is kaphat influenza elleni védőoltást, aki vérhigító készítményt kap, amennyiben a gyógyszerezés jól beállított. Az olthatóságról azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beteg vizsgálata és szükség esetén laboratóriumi leleteinek értékelése után - tette hozzá.
Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett és a távolságtartás betartása.
Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy az egészségügy és a kórházak felkészültek a vírusfertőzött betegek ellátása, a megnövekedett esetszámra. Eddig 933 egészségügyi dolgozó átvezénylése történt meg másik intézménybe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.