Hírek
2014. Július 23. 16:00, szerda |
Belföld
Forrás: MT
Új balatoni településsel bővül Magyarország
Az október 12-ei önkormányzati választás napján új település születik: a Veszprém megyei Balatonakarattya községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozat az önkormányzati választás napján lép hatályba.
Áder János köztársasági elnök 2012 decemberében hozott határozatot arról, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztésére Balatonkenese város Balatonakarattya településrészét Balatonakarattya néven községgé nyilvánítja. A határozatot 2013. január 8-án hirdették ki.
A határozat a kihirdetését követő (általános) önkormányzati választás napján lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy a
2014-es őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél eggyel több, összesen 3.177 településen lesz önkormányzati választás októberben.
A településrész községgé nyilvánítása azt is jelenti, hogy Balatonkenese jegyzőjének tulajdonképpen úgy kell szerveznie a választási munkát, hogy mindenhol "külön kezeli" az új községet. Külön kellett megállapítania az önkormányzati képviselő-testületek létszámát, a tervezett határvonalat figyelembe véve egy önálló szavazókört kellett létrehozni, amely lefedi a tervezett területet, és külön jelöltek kerülnek fel majd a külön szavazólapokra is.
Nánássy Elek, Balatonkenese jegyzője az MTI-nek elmondta: a leválási folyamat 2012 tavaszán kezdődött, amikor Balatonakarattya településrészen összehívott falugyűlésen létrejött a Leválást Előkészítő Bizottság. Ezt követte 2012. augusztus 5-én egy helyi népszavazás, amelyen az ott élő választópolgárok vehettek részt.
A csaknem 3500 lakosú Balatonkenese akarattyai városrészén a népszavazás idején 779 választópolgárt tartottak nyilván, a helyi referendumon a választásra jogosultak 60 százaléka vett részt, és 86 százalékuk voksolt igennel az önállósodásra.
Az önkormányzati választáson Balatonkenesén polgármestert és hat képviselőt, Balatonakarattyán polgármestert és háromtagú képviselő-testületet választanak. Az akarattyai képviselő-testületnek a választás után döntenie kell arról, mely településsel hoz létre közös polgármesteri hivatalt, ami kötelező a kis lélekszám miatt.
A választások után a 14,2 milliárd forint értékű önkormányzati vagyon felosztása lesz a legnagyobb feladat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld
Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
2024. Október 05. 08:51, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédése
2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld
Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók
Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.
2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld
Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó
Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.