Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2015. Szeptember 25. 11:25, péntek | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Tolna megye felkészül a pályázatokra

Tolna megye felkészül a pályázatokra

„Célegyenesben a pályázati felhívások” címmel szervezett területfejlesztési konferenciát a megyei önkormányzat csütörtökön délelőtt, a Vármegyeháza dísztermében.

A felkészülés jegyében tartottak előadásokat, hogy a 2015-16-ban kiírásra kerülő pályázatokon Tolna megye valamennyi települése, civiljei és egyházai sikeresen vegyenek részt. Hirt Ferenc országgyűlési képviselő, mint Tolna Megye Fejlesztési Biztosa tartott nyitó beszédet. A vendégeket Fehérvári Tamás, a közgyűlés elnöke, valamint dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző köszöntötte.

Elnöki köszöntőjében Fehérvári Tamás a hamarosan megnyíló pályázatok kapcsán elmondta: a gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fókuszáló projekteket fogják támogatni. Hangsúlyozva az összefogás fontosságát kijelentette, hogy a több szereplő által kezdeményezett elképzelések számítanak életképesnek. A konferencia megrendezésével is a segítő és koordináló megye szerepét kívánják hangsúlyozni – zárta gondolatait az elnök.

Dr. Gábor Ferenc megköszönte, hogy a rendezvényen szép számmal képviseltették magukat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) érintettjei. Emlékeztetett, hogy a hamarosan megnyíló pályázatok mögött fontos előkészületi munka és felelős közgyűlési döntések állnak. Az elfogadott területfejlesztési dokumentumok tükrözik a megye sajátosságait, amelyek a jövő irányvonalait alapozzák meg.

Új együttműködésre helyezve, szembenállás nélkül kell belekezdeni a források hasznosításába – hangoztatta beszédében Hirt Ferenc. Célkitűzésként fogalmazta meg a megye felzárkóztatását, hogy a sikeres vidékekhez hasonlóan a lehető legtöbb forrás kerüljön felhasználásra Tolnában is. Utalva az előző uniós időszak pénzösszegeire kijelentette: nem elfogadható a 2007-13-as ciklus teljesítménye. Ahhoz, hogy az elkövetkezendő években másként legyen, mint fogalmazott: őszinteségre van szükség. A párbeszédek időszaka következik, melyben valamennyi fejlesztési elképzelést meg kell vitatni, hiszen megvalósításukhoz több hazai és nemzetközi forrás is nyitva áll. A fejlesztési tervek a megyei önkormányzat segítségével kerülnek összefogásra és koordinálásra, hogy a párhuzamosságok és azonosságok egymást kiegészítsék, ne pedig kioltsák.

A beszédeket követően szakmai előadások vették kezdetüket, elsőképpen Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára tartotta meg prezentációját. Előadásában szó volt arról, hogy a 2014-ben átalakított támogatási rendszernek köszönhetően, az uniós források a kormányzatnak alárendelve immár hatékonyabban képesek az ország érdekeit szolgálni. A források eredményes hasznosulása érdekében fontos szerepet szántak a megyének és a fejlesztési biztosnak, ugyanakkor a központi szinten is alapos tervezésre és előkészítésre van szükség. Pozitívumként emelte ki, hogy az új rendszerben a források elnyeréséért nem kell országos szinten vetélkedniük a különböző megyék szereplőinek, minden megye külön kerettel rendelkezik. A menetrendet illetően elmondta: az első felhívások várhatóan október végén kerülnek kihirdetésre. Oláh Gábor hangsúlyozta, hogy valamennyi operatív program koordinációja megyei szinten a fejlesztési biztos kezében összpontosul, a TOP-ot és a projektmenedzsmenti feladatokat illetően pedig a megyei önkormányzathoz lehet fordulni.

A jelenlévőknek dr. Beréti Zsolt, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség új vezetője is bemutatkozott. Az Ügynökség fő céljának nevezte, hogy a megye innovációs fejlődéséhez egyfajta katalizátorként járuljon hozzá. Az ügyvezető szerint Magyarország innovációs potenciálja kifejezetten nagy, azonban a megvalósítás terén számos akadályt le kell küzdeni a jövőben.
A konferencia során Bán Róbert, a Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője is előadást tartott. Mint elmondta, a Tolnáért Kft. a megyei önkormányzat tulajdonában áll, szervesen együttműködik a hivatal területfejlesztési szakembereivel. A cég szakmai segítségnyújtást, támogatást kínál az önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek pályázati kérelmeit illetően.

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Terület- és Vidékfejlesztési Osztályának vezetője, Naszvadi Balázs volt az előadássorozat házigazdája. Az osztályvezető a TOP keretében megnyíló 2015-2016. évi pályázati felhívásokról szóló előadásával zárta a konferenciát.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi

Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben

A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.

2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi

„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny

A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.