Hírek
2022. Október 26. 13:00, szerda | Helyi
Szikrázó napsütésben telt a göllei zarándoklat
A göllei temetőben immár 254. alkalommal gyűltek össze a hívek a Szent Vendel kápolna búcsúi szentmiséjére.
Jöttek a hívek Göllén kívül, Kisgyalánból, Fonóból, Kaposvárról, Dombóvárról és Budapestről is.
A göllei elődök először egy fogadalmi keresztet állíttattak 1760-ban, majd az 1787-ben készült el a kápolna. Köztudott, hogy az 1754-es marhavész járvány megtizedelte a jószágállományt itt a Dél- Dunántúlon, ekkor fogadták meg a gölleiek, hogy Szent Vendelről az állattartók védőszentjéről minden évben megemlékeznek, és szentmise keretében kérik a szentet, hogy védje és őrizze meg állataikat minden bajtól, veszedelemtől.
A szentmisét Szász Gyula plébános és dr. Matykó Árpád diakónus mutatták be. A plébános szentbeszédében megemlékezett Szent Vendel példás életéről, az elődök hitéről és kitért a mai hívek buzgóságára és a természet szépségére. A szentmise alatt Nyerges Péter kántor a szentről szóló énekeket adott elő, majd a himnuszokkal zárult a zarándoklat.
Mint minden a évben az idén is többen felkeresték Fekete Istvánék sírját, mely a Szent Vendel kápolna tövében található.
Fotók: Nyerges Péter
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.