Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. November 11. 07:47, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Nőhet a kistelepülési polgármesterek fizetése

Nőhet a kistelepülési polgármesterek fizetése

Fideszes képviselők kedden benyújtották az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek elfogadása esetén a kistelepülési polgármesterek jövedelme akár 30 százalékkal is emelkedhet.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindez saját forrásból valósítható meg. Beszámolt arról is: lazulhatnak a 3000 lakost el nem érő települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

A parlament honlapján kedden tették közzé a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet Varga József, Budai Gyula, Vas Imre, Répássy Róbert, B. Nagy László, Csöbör Katalin és Pócs János fideszes képviselő jegyez. Mint felidézték, a korábbi szabályozással ellentétben, ahol a képviselő-testületnek bizonyos mértékű mérlegelési joga volt a polgármester illetményének megállapítása során, a jelenleg érvényes törvény konkrétan rögzíti az illetmény mértékét.

A javasolt módosítás lehetőséget teremt arra, hogy a jelzett településkategóriákban a képviselő-testület a törvényben konkrétan meghatározott illetménytől a módosításban szereplő mértékben a főállású polgármester illetményét - legfeljebb 30 százalékkal - az önkormányzat saját bevételei terhére megemelje.

A módosítás lehetővé tenné az ugyancsak 1500 vagy az alatti lakosságszámú települések társadalmi megbízatású polgármesterei tiszteletdíjának emelését is. Ennek nyomán a társadalmi megbízatású polgármesterek havonta polgármesteri illetményük 50 százalékával megegyező mértékű tiszteletdíjra lehetnek jogosultak. Erről az összegről - a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozattal - részben vagy akár teljes egészében is lemondhatnak.

Felidézték továbbá, hogy a 2014. októberi önkormányzati választások után az Országgyűlés több olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely módosította az önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Ugyanakkor - mint kiemelték - "nem volt cél a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítása, ezért szükség van a korábbi szabályozás visszaállítására": az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó tilalmat a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármesterével szemben fogalmazzák meg. Ennek nyomán a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármestere - a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével - egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.

A javaslatban kitértek arra is, hogy az 1500 vagy annál alacsonyabb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása rendszeres elfoglaltságot jelent a polgármesterek számára is. A polgármesterek bevonását a közfoglalkoztatási szervezési feladatokba - mint kiemelték - "anyagilag is szükséges elismerni".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.

2024. Október 04. 07:45, péntek | Belföld

Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

2024. Október 04. 07:44, péntek | Belföld

Szijjártó Péter : Németország budapesti nagykövete súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

2024. Október 04. 07:43, péntek | Belföld

Elindult a Digitális Állampolgárság Program

A kormány elindította a Digitális Állampolgárság Programot, amellyel - többek között - már mobiltelefonon is lehetséges személyazonosságot igazolni