Hírek
2018. Március 14. 12:05, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Megválasztották német kancellárnak Angela Merkelt
Megválasztotta negyedik alkalommal kancellárnak a német szövetségi parlament (Bundestag) szerdán Angela Merkelt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 kellett.
A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) együtt 399 képviselője van a 709 fős Bundestagban, vagyis akár 35 kormánypárti képviselő is lehet, aki nemmel szavazott, tartózkodott, érvénytelenül voksolt vagy nem vett részt a titkos szavazáson, amelyen 688 érvényes szavazatot adtak le.
Nem szavazatot 315 képviselő adott le, és 9 képviselő tartózkodott. Angela Merkelt így 52,9 százalékos támogatottsággal választották meg. Jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben - ugyancsak negyedik alkalommal - a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.
A szavazás után Frank-Walter Steinmeier államfő fogadta a hivatalában Angela Merkelt, és kinevezte kancellárnak. Ezután a 63 éves politikus a Bundestagban leteszi hivatali esküjét, majd az államfő kinevezi a kormány tagjait, akik szintén esküt tesznek a Bundestagban.
Ezzel a tavalyi Bundestag-választás utáni 171. napon véget ér az eddigi leghosszabb német kormányalakítási folyamat. Az előző csúcs 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.
A kormányban a CDU-nak és az SPD-nek hat-hat minisztere lesz, a CSU-nak három. A nők aránya minden korábbinál magasabb, 43,75 százalékos. A CDU és az SPD is fele-fele arányban jelölt nőket és férfiakat tárcavezetőnek, a CSU viszont csak férfiakat jelölt miniszternek.
Az első kormányülést még szerdán megtartják, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot
2024. Szeptember 22. 08:55, vasárnap | Külföld
Rakétazáport zúdított Észak-Izraelre éjszaka a Hezbollah
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.