Hírek
2021. November 08. 16:03, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Lúzer módon buktatta le magát az alpinista betörő
A VII. Kerületi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.
Az biztos, hogy nincs tériszonya a 38 éves B. Lászlónak, aki a gyanú szerint 2021. február 22-én délelőtt Budapest VII. kerületében egy Károly körúti társasház egyik lakásába tört be úgy, hogy a harmadik emeleti folyosóról átmászott az erkélyre. A lakásban azonban már nem volt annyira figyelmes, mert miután magához vett egy tévét, a hátizsákját – benne az igazolványával – ottfelejtette – közölte a rendőrség.
A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap el is fogták. B. László kihallgatásakor elismerte, hogy korábban ugyanebből a társasházból, az egyik negyedik emeleti lakásból is ellopott egy tévét.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2021. év elején két lakást is bérbe vett a kerületben. Az egyikből egy tévét vitt el, a másikból gyakorlatilag a teljes berendezést eladta.
A VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a lopás bűntett miatt indított eljárást most fejezték be, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.