Az eddigi legdrágább olimpiai játékoknak adott otthont a brit főváros (9,3 milliárd font, 3300 milliárd forint), ám a házigazdáknak bizonyára megérte a hatalmas költség, hiszen minden idők legnagyobb éremzsákmányával a harmadik helyen fejezték be a játékokat.

Az élen - mint Atlanta óta egy kivétellel mindig - az Egyesült Államok küldöttsége végzett, kiköszörülve a Pekingben elszenvedett csorbát, amikor Kína mögött a második helyre szorult a végelszámolásnál. A tengerentúli ország sportolói ezúttal 46 elsőséget szereztek, ami ugyan elmarad a kínaiak 2008. évi "zsákmányától" (51 aranyérem), ám az utóbbiban közrejátszott a hazai pálya is.
Ugyanez elmondható a britek mostani szerepléséről. Néhány sportágban - például pályakerékpározásban - imponáló volt az angol, skót, walesi sportolók teljesítménye, ám másutt a bírók jótékony közreműködése (is) kellett a sikerhez. Példa erre a nehézsúlyú ökölvívásban aranyérmet szerző Anthony Joshua: döntőbeli olasz ellenfele végig jobb volt nála, ennek dacára a pontozók a britet hozták ki győztesnek...
Ezzel együtt a britek 29 elsősége és összesen 65 érme önmagáért beszél, utóbbi abszolút rekord. Pekingből 47, Athénból 30, Sydneyből pedig 28 éremmel tértek haza a szigetország sportolói.
Londoni teljesítményükkel az oroszokat szorították le az éremtáblázat harmadik helyéről. Igaz, a piros mezesek éremgyűjteménye nagyobb, ám ők a briteknél öttel kevesebb aranyat szereztek. Úgy tűnik, hogy megállt az orosz sport hanyatlása. Sydneyben még 32, Athénban 27, Pekingben viszont már csak 23 elsőségre futotta az oroszok erejéből. A londoni 24 arany mellett az éremzsákmány (82) is szépen gyarapodott Pekinghez (73) képest. A kép még szebb lehetne, ha beszámítanánk a kazah mezben érmet szerző orosz nemzetiségű atléták és súlyemelők 7 aranyát is...
A három európai középhatalom versengéséből ezúttal is a németek kerültek ki a legjobban, megelőzve éremszámban a hozzájuk hasonlóan 11 elsőséget begyűjtő franciákat. Olaszországnak be kellett érnie nyolc győzelemmel. Ez stagnálásra utal, hiszen Pekingben is ennyi aranyat szereztek Itália sportolói, viszont Athénhoz (10 arany) és főleg Sydneyhez (13) képest egyértelmű a visszaesés. A németek 11 elsősége öttel kevesebb, mint a pekingi "termés", ezen belül a legfájóbb pont, hogy úszóik nemhogy aranyat, de még érmet sem szereztek Londonban.
Nem igazán jött ki a lépés Londonban az ausztráloknak sem: a sárga-zöld mezesek évtizedek óta a legkevesebb aranyérmet (7) szerezték, szemben a pekingi 14, az athéni 17 és a Sydneyben elért 16 elsőséggel. Hasonló cipőben járnak Kenya sportolói is: az elsősorban közép- és hosszútávfutói révén erős sportnemzet 10 aranyat remélt a londoni játékoktól - ehhez képest be kellett érnie két elsőséggel. Igaz, Rudisha a férfi 800 méteren gyönyörű világcsúccsal diadalmaskodott, ám az éremgyűjtemény Pekinghez (14, közte 5 arany) képest meglehetősen sovány lett (2, 4, 5).
Jamaica vágtázói - élükön a pekingi hármas diadalát megismétlő Usain Bolttal - ezúttal is remekeltek. Hogy a pekingi hat elsőség helyett be kellett érniük négy arannyal, arról az amerikai atléták tehetnek. A 4x100 méteres női váltóban például csak az utolsó váltásig volt esélyük a sárga-zöld-fekete mezeseknek: Allyson Felix (aki 200 méteren aranyérmet nyert) szinte állva hagyta Fraser-Pryce-t, és fantasztikus világcsúccsal ért célba: az amerikai kvartett a néhai NDK váltójának 1985-ben (!) elért rekordját adta át a múltnak.
Londonban összesen 44 új világrekord született, ám a 2012. évi játékok nem csak emiatt maradnak emlékezetesek. Ki hitte volna, hogy női 1500 méteres síkfutásban kettős török győzelem születik (mellesleg az első az olimpiák történetében)? Tippelt-e volna bárki is a dél-koreai íjász, a fél szemére vak s a másikkal is alig látó Im Dong Hjun győzelmére - ráadásul világcsúccsal? Vagy arra, hogy az észak-koreai Om Jun Csol a súlyemelés 56 kilogrammos kategóriájában saját testsúlyának a háromszorosát lesz képes kilökni és aranyérmet szerezni? Azt is hitetlenkedve fogadta a közönség, hogy a mindössze 16 éves kínai Je Si-ven (Ye Shiwen) hatalmas világcsúcsot úszott női 400 méter vegyesen, ráadásul úgy, hogy az utolsó 50 méteren gyorsabb volt, mint a Ryan Lochte ezen a távon...
Joggal keltett visszatetszést - és vezetett négy női páros kizárásához - a tollaslabda torna csoportmérkőzésein a feltűnő "sumákolás", a nem teljes erőbedobással való küzdés, az adogatások sorozatos hálóba ütése. Az ázsiai szereplők így akarták elkerülni a vélhetően erősebb ellenfeleket az egyenes kieséses szakaszban - a sorsuk megérdemelt kizárás lett.
Hajszál híján kerülte el ezt a sorsot az algériaiak középtávfutója. Taufik Mahlúfi a 800 méteres síkfutás előfutamában 300 méter "kocogás" után kiállt. A zsűri először kizárta, arra hivatkozva, hogy nem teljes erővel küzdött, ahogyan azt az olimpia szelleme megkívánja. Ám Mahlúfi két orvos által aláírt igazolást mutatott be, amely szerint "térde fájdalmas sérülése" kényszerítette a verseny feladására. A sérülés azonban - tették hozzá a doktorok - "megfelelő kezelés esetén" képessé teheti az atlétát arra, hogy 24 órán belül rajthoz álljon… Így is történt - és Mahlúfi egy nappal később megnyerte az 1500 méteres síkfutást, neves etióp és kenyai riválisokat utasítva maga mögé. Teljesítménye láttán az angolszász sajtó - a halottaiból feltámadt bibliai alakra utalva - elnevezte "Mahlúfi Lázárnak"...