Hírek
2012. Január 03. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: Kaposszekcsői Közösségi Ház
Krampampulival buliztak a kaposszekcsőiek - képgalériával
A község önkormányzata most szilveszterkor is megrendezte a már hagyományosnak számító Krampampuli bulit. Az esti mulatságok előtt a szekcsőiek itt még egy jót beszélgethettek meleg italok társaságában.
December 31-én délután először Csapó Gyuláné polgármester köszöntötte a közösségi háznál összegyűlt bulizni készülőket.
Ezután következett a méltán népszerű tombolasorsolás. Minden megjelent egy-egy szerencseszelvényt kapott, amellyel értékes ajándékokat nyerhettek. Kisorsoltak italokat, illatszereket, lakásfelszerelési cikkeket, de volt az ajándékok között porszívó, olajsütő, sőt még DVD-lejátszó is. A fődíj az idén egy wellness hétvége volt. Míg a sorsolás tartott, lehetett kapura rúgni és sétakocsikázni is.
Amikor elfogytak a nyereménytárgyak, sor került a krampampuli elkészítésére is. Mindenki kapott ebből a finom, forró italból, aki csak kért. Később karaokézhattak is a bátrak. Úgy látszik, Kaposszekcsőn a fiatalok bátrak csak, ha nyilvános éneklésről van szó, mert egyedül ők mertek kiállni a színpadra.
A program vidám hangulatban négy óra tájban ért véget. A búcsú: jövőre, velünk, ugyanitt!
Kíváncsi képgalériánkra is? Kattintson az egérrel a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra vagy a lenti fotóra!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.