Vörös Annamária 12.n osztályos tanuló biológia tantárgyból a 23. helyet érte el, ezzel a felvételi eljárásban is 25 többletpontot szerzett. A diákot Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő készítette fel. Szenyéri Viktória 11.n osztályos tanuló történelem tantárgyból 10. helyezést ért el, s ezzel a maximális 100 többletpontot is viheti magával a jövő évi felvételiken. Felkészítője Erdélyi Tamás tanár úr volt. A döntőig vezető útra, illetve a fináléban való szereplésre a diákok a következők szerint emlékeznek vissza.

Vörös Annamária:
„Elérkezett a döntő napja, április 11. Kisvárdai Erika nénivel, akinek a versenyre való felkészítést köszönhetem, Budapestre utaztunk, ahol az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban került megrendezésre a verseny. Itt már kizárólag gyakorlati feladatokkal kellett megbirkóznunk, melyekhez két óra állt rendelkezésre. A paletta igen változatos volt: először borotvapengével kellett leanderlevélből keresztmetszetet készítenünk, melyet azután, mikroszkóp alatt megfigyelve, lerajzoltunk. Emellett minden versenyző kapott három ecetmuslicát, amelyekkel, a mutációkat megfigyelve populációgenetikai számítások elvégzése volt a feladatunk. Ezután tüdőszövetet figyeltünk meg mikroszkóppal és próbáltunk meg róla rajzot készíteni.
A feladat, mely minden döntőn előfordul, a növényhatározás. Szerencsémre már a legelején felismertem, hogy olocsán csillaghúrról van szó, így könnyebben végeztem el e feladatot. A biológus sétája c. rész során különböző növényi részekről, termésekről kellett megállapítanunk, milyen növényektől származhatnak. Végül pedig egy sertésszem boncolásával birkóztunk meg. Amellett, hogy válaszoltunk az adott kérdésekre, bizonyos részeket kivágva különítettünk el, hogy a bizottság ezt is értékelhesse.
Meg kell állapítanom, hogy a feladatok magukban nem voltak nehéznek mondhatóak, ami a problémát okozta, az idő volt. Csak úgy elröppent a két óra és így, még a kapkodás mellett sem volt időm mindent átnézni, javítani. Összességében boldog vagyok, hogy a 23. helyet sikerült megszereznem.”

Szenyéri Viktória:
„Az idei tanévben immár tizenegyedikesként szerettem volna megmérettetni magam az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Mivel a történelem az egyik kedvenc, s egyben a legkönnyebben tanulható tantárgyam, valamint a pályamunkák lehetséges témái is felkeltették az érdeklődésemet, ezért indultam el ebből a tárgyból.
A verseny első fordulójára novemberben került sor, amelyben a résztvevő közel ezer középiskolásnak egy viszonylag hosszú, tesztes jellegű feladatsor kitöltése volt a feladata. Szerencsére sikerült helytállnom, s – 120 tanulóval együtt – behívtak a második körbe, melynek területi fordulóját januárban rendeztek meg Szekszárdon. Itt négy esszé kidolgozása volt a feladat, a balsors azonban úgy hozta, hogy egy olyan témát is kaptam, amiről akkor nem sok ismeretem volt, mert az iskolában még nem tanultunk róla. A pesszimista énem persze rögtön a felszínre tört, azt gondoltam az egész versenyem elúszott emiatt az egy elrontott rész miatt. Azonban a mások három kérdést sikerült jól megoldanom, így egy hónap múlva jött a hír, hogy továbbjutottam, s felterjeszthetem a pályamunkámat. A verseny eme fordulójára hatvan dolgozat érkezett.
Károly Róbert negyedik feleségének életét mutattam be, részletesen foglalkozva ellentmondásos személyiségével, s az ellene irányuló merényletkísérlettel. Számomra a dolgozat megírása volt a leghálásabb része az egész versenynek. Rengeteg érdekes dolgot tudtam meg erről a korszakról, s az itt szerzett tapasztalatok biztosan hasznosak lehetnek akár egy későbbi egyetemi szakdolgozat megírásában is. A pályamunkámra maximális pontszámot kaptam, s ezzel a tizennyolcadik helyen bejutottam a döntőbe.
A Budapesten, harminc versenyző részvételével megrendezett szóbeli döntő egyik részében történt a pályamunka megvédése neves egyetemi tanárok előtt, a másikban pedig egy tétel ismertetése volt a feladat, amely a középiskolai történelmi ismereteken alapult. A kihúzott tizennyolcas sorszámomat balszerencsének tekintettem, mert ez hosszú várakozást jelentett, ami még inkább tetézte a bennem levő feszültséget. Kétségek között figyeltem a körülöttem levő versenyzők magabiztosságát, azonban feleleteim után mindkét részt viszonylag jónak éreztem.
Ez már mind nem számított, mikor megláttam a pontszámomat: az előadásomat mindkét részben maximálisra értékelték! Nem akartam elhinni, amit láttam, mert bár titkon bíztam a jó szereplésben, ezt remélni sem mertem. Boldogságomat csak fokozni tudta, hogy az OKTV-bizottság elnöke, s egy másik vizsgáztató tanár is külön dicséretben részesített. Az örömteli hangulatomat semmi sem tudta aznap letörni, a végeredményt akkor másodlagosnak éreztem. Sokkal fontosabb volt, hogy az egész évben tartó készülés, fáradozás nem volt hiábavaló, s nemcsak a maximalista énemnek sikerült megfeleljek, hanem a témában jártas emberek is elismerték tudásomat.
Eredményem ismeretében visszagondolva sajnálatos, hogy ennek a versenytípusnak a lezárása – adminisztratív okok miatt – nem az ünnepélyes eredményhirdetés, ennek megfelelően a végeredmény csak két nap múlva érkezett meg az iskolába. Tizedik lettem, amivel jövőre az egyetemi felvételin beszámíttatható maximális többletpontot is megkaptam.
Mindenkit bíztatok arra, hogy induljon el valamilyen tantárgyban az OKTV-n, mert a dicsőség mellett a többletpontok hatalmas előnyt jelenthetnek a továbbtanulásnál, s a versenyre való közel egy éves készülés után az érettségi is biztosan sokkal könnyebben és sikeresebben teljesíthető majd.”