Hírek
2019. December 23. 20:55, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Kasztor, a nyomkövető kutya segített
A rendőrök néhány órán belül elfogták a döbröközi lakásbetöréssel gyanúsítható helyi fiatalokat.
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2019. december 19-én a hajnali órákban ismeretlenek betörtek egy Döbröközön levő üresen álló családi házba. A dombóvári rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol nyomkövető kutyát is indítottak. Deák Mihály rendőr főtörzsőrmester és járőrtársa – a nyomkövető kutya – Kasztor rövid időn belül az elkövetőkhöz vezette a dombóvári rendőröket, akik közül az egyik a betörés helyszínétől néhány házra lakik.
A nyomozók a feltételezett elkövetőnél tartott kutatás során szalma alá rejtve megtaláltak az éjszaka folyamán ellopott értékeket – televíziót, játékkonzolt, légpuskát, kávéfőzőt és italokat – is, melyeket le is foglaltak. A 25 éves elkövetőt és unokatestvérét, egy szintén döbröközi 27 éves férfit előállították a Dombóvári Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki kisebb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az ügyben a további nyomozást a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán folytatják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 08:00, szombat | Helyi
Bakócán emlékeztek Fekete Istvánról
December 15-én második alkalommal tartottak Fekete István Emléknapot a községben.
2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Marika nénit
Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.
2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi
Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr
Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.
2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi
Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve
Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.