Hírek
2011. November 30. 11:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Kaposvári színház: Egy hónap alatt egymillió forintnyi téglajegy kelt el
Több mint egymillió forintnyi téglajegy kelt el a Csiky októberben indított akciójában. A teátrum és a város vezetése arra akarja felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy egyre sürgetőbb az idén százéves épület felújítása.
Képünk forrása: Andreas Praefcke
Szemerédi Fanni, a teátrum sajtófelelőse hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: eddig 138-an járultak hozzá a színház felújításához ezer, tízezer, illetve százezer forint értékű jegyek megvásárlásával.
Az akció elindításakor Rátóti Zoltán, a színház direktora és Szita Károly, Kaposvár polgármestere - miután a legnagyobb értékű téglajegyből vásároltak egyet-egyet - elsősorban az összefogást és nem a téglajegyekből támogatásként összegyűlő összeg fontosságát emelték ki.
Mint rámutattak, a jelenleg mintegy hétmilliárd forintba kerülő felújításra sem a színháznak, sem az önkormányzatnak nincs pénze, s nem gondolják azt sem, hogy a téglajegyekből majd összegyűlik a felújításhoz szükséges tetemes összeg. Az viszont megítélésük szerint fontos, hogy a döntéshozók lássák, milyen sokan támogatják - akár egy ezer forintos téglajegy megvásárlásával - a színház felújítását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket