Hírek
2011. Október 10. 22:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Kaposszekcsői Közösségi Ház
Kaposszekcsőn ismét megrendezték a szüreti fesztivált - képgalériákkal
Október 8-án sokan néztek az ég felé, vajon meg lehet-e tartani a szekcsői felvonulást. Isten segített, egész délután nem esett az eső. Így hát nem gördült akadály a vidám szüreti hangulat útjába.
Isten segítségének fontosságát emelték ki az evangélikus templomban tartott ökomenikus Aratási Hálaünnepen is. Az evangélikus, a katolikus és a metodista egyház képviselői közösen adtak hálát Istennek a jó termésért, az életünkért. Imádkoztak a falu lakóiért és az egész emberiségért is.
A felvonulás délután fél négykor kezdődött. A kisbíró kidobolta az elmúlt év jeles eseményeit. Volt, amit humorosan, volt, amit kicsit gúnyosan, de semmiképpen sem sértően. Nem is lett ebből harag még soha.
Az idei szüreti fesztivál volt az első, amikor helybeli fellépők szórakoztatták a közönséget. Az általános iskola tanulóiból összeállt tánccsoport színvonalas műsort adott minden megállóban. A repertoárjukon szerepeltek népdalok, moldvai táncok, illetve egy szüreti hagyományokon alapuló blokk is. Ezzel a műsorral járták végig a falu utcáit. Közben, hogy mindenki hallja, merre jár a menet, a kaposszekcsői Alte Herren zenekar fújta a vidám melódiákat. Minden megállónál a Nyugdíjasklub és a Faluszépítő Egyesület tagjai süteménnyel és pogácsával látták vendégül az érdeklődőket. A helyi borosgazdák még tavalyi termésüket kóstoltatták meg a felnőttekkel.
A Közösségi Ház melletti sportpályán egész délután lehetőség volt az íjászkodás kipróbálására. A táncosok kocsija sajnos már szürkületben érkezett, ezért ők ebből az élményből nem vehették ki a részüket. A menet a Közösségi Ház színpadánál zárult. A huszonhat gyerek Márfai Attiláné irányításával ismét elkápráztatta a közönséget.
Este kilenc órától a Sportcsarnokban a Karawanka együttes mozgatta meg azoknak a lábát, akik még bírták. A jó hangulatú bál a hajnali órákban zárult.
A felvonulásról készült képeink a hírünk bevezetője feletti „Kapcsolódó galéria” hivatkozással tekinthetők meg. Ha a szekcsői közösségi ház munkatársa által a nap során készített további fotókra kíváncsi, a lenti képre kattintva megnézheti őket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.