Hírek
2013. Március 14. 07:56, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Buzánszky Jenő Közhasznú Alapítvány
Hatodszorra is: Buzánszky Kupa
Hatodik alkalommal küzdöttek meg a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói a Buzánszky Kupáért.
Idén nagyon kiélezett döntőnek lehettek tanúi a szurkolók, az 1:1-es eredményt követően büntetőpárbaj vetett véget a találgatásoknak, a 13.G lett a győztes.
Március 11-én a focié volt a főszerep a pécsi középiskolában. Délelőtt a Baranya megyei középiskolai testnevelés tanárok vehettek részt egy két részből álló kurzuson, melyet Szakálas Judit fizikoterapeuta tartott a helyes bemelegítésről. A program a Buzánszky Kupát is szervező Buzánszky Alapítvány és az MLSZ Baranya megyei Igazgatóságának szakmai együttműködésével valósult meg. A képzés a FIFA 11+ nevű programját mutatta be, melynek segítségével a pályán történő sérülések száma drasztikusan csökkenthető. Füzes Gábor, az
Alapítvány elnöke elmondta, ugyan kevesebben vettek részt az előadáson, mint amire számítottak, mégis elégedettek lehetnek az eredménnyel, hiszen a résztvevők élvezetesnek és hasznosnak tartották a gyakorlatban is bemutatott előadást, valamint egy nagyon jó kezdete ez a két szervezet közti együttműködésnek.
Délután egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött a küzdelem a Kupáért. A résztvevőket először Hegedüs Bence, a torna alapítója köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta, Buzánszky Jenő, a Kupa névadója az előzetes várakozásokkal ellentétben sajnos nem tud megjelenni a rendezvényen, ám mindenkinek eredményes, élvezetes és a fair play szellemében lejátszott mérkőzéseket kíván. Emellett külön megköszönte a támogatást a Matro Kft.-nek és az adidas Budapest Kft.-nek, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. Az alapítón kívül felszólalt még Dr. Zalay Szabolcs és Dr. Szolcsányi Jánosné, az intézmény jelenlegi és volt vezetője. A megnyitó során került átadásra a Buzánszky-Díj, melyet ez évben Horváth Hanna vehetett át, aki triatlonban és duatlonban ért el kimagasló nemzetközi és országos eredményeket.
A Kupa történetében szinte egyedülálló módon jó idő volt, ennek köszönhetően sok szurkoló buzdította a küzdelmek végéig kedvenc csapatát. A szervezők a mérkőzések közé beiktattak egy gálameccset, ahol a többszörös városi kupagyőztes, tavaly ballagott iskolai válogatott mérte össze tudását az intézmény Tanáraiból és öregdiákjaiból álló csapattal. A gálamérkőzést az idősebb generáció nyerte 4:3-ra. A Buzánszky Kupa győztese a döntőt büntetőkkel nyerő 13.G osztály lett. A képzeletbeli dobogó második fokára a 12.E állhatott, a harmadikra pedig a 12.D. A szervezők különdíjat is osztottak. A Kupa legjobb kapusa az utolsó percekben is helytálló Gál Olivér lett az aranyérmes csapatból, míg csapattársa, Deli Balázs a döntő legjobb játékosának járó szobrot nyerhette el. A Kupa legjobbja nagyszerű játékával az ezüstérmes Beke Péter lett.
A hangulatra idén sem lehetett panasz, az Alapítvány legközelebb ősszel szervez Kupát, ahova baranyai középiskolák válogatottjai kapnak majd meghívást. Tevékenységükről, híreikről közösségi oldalukon tájékozódhat minden érdeklődő.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár
Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben
Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.
2024. December 22. 08:54, vasárnap | Életmód
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben szombaton
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.