Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2014. November 27. 09:34, csütörtök | Helyi
Forrás: Döbrököz TV

Gyászol Döbrököz

Gyászol Döbrököz

Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Gelencsér Gyula 73 éves korában, gyógyíthatatlan, súlyos betegség következtében elhunyt.

A döbröközi Római Katolikus Templomban
szentmise keretében búcsúzunk tőle
2014. november 29-én (szombaton) délután 3 órakor.

A hozzátartozók kérése, hogy koszorút ne hozzanak búcsúzóul. Helyette lehetősége van a gyászolóknak a templom javára adakozni – az elhunyt kívánsága szerint.

Gelencsér Gyula 1941. július 16-án született Döbröközön. Villamosmérnök és műszaki tanár végzettségével a dombóvári 516-os Ipari Iskola tanára volt nyugdíjazásáig.
Kiemelkedő helytörténeti kutatásokat végzett a Dombóvári Honismereti Egyesületben, valamint Döbrököz községben, melyben társa volt a szintén döbröközi születésű felesége, Szili Márta is. Három megjelent könyve után új könyvön dolgozott, melyet befejezni már nem tudott. Felesége, gyermekei és unokái fogják befejezni a könyvet. Gyermekei 8 unokával ajándékozták meg.

Megjelent döbröközi vonatkozású könyvei:
Döbröközi nemzetőrök, honvédek, 1848 - 1948
Döbrököz Páhy Istvánnak köszönheti

Címkék: döbrököz, gyász

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi

Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben

A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.

2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi

„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny

A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.