Hírek
2015. Március 02. 08:22, hétfő |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Elsősegélynyújtó előadás Kaposszekcsőn
Somlyainé Schlauch Ditta, a település védőnője, és Somlyai Zsolt mentőtiszt tartotta a bemutatóval egybekötött tájékoztatót.
A médiában többször elhangzik az a hír, hogy egy rosszul lett emberen az újraélesztés segített, ez mentette meg az életét. Lehet, hogy mentős volt a segítő, de lehet, hogy laikus. Talán ezért is merült fel a gondolat a Kaposszekcsői Faluszépítő Egyesület tagjaiban, hogy szervezzenek egy elsősegély nyújtó előadást a falu lakóinak. Ha a hallottak után valaki csak egy embernek tud majd segíteni, már megérte!
Az előadásra február 26-án öt órakor került sor a kaposszekcsői Közösségi Házban. Somlyainé Schlauch Ditta, a település védőnője, és Somlyai Zsolt mentőtiszt tartotta a bemutatóval egybekötött tájékoztatót. Szóba került a szabályos és pontos mentőhívás, hangsúlyozva: ha jól hívjuk a mentőket, pontos adatokat mondunk, talán életet menthetünk!
Az érdeklődők hallhattak a baleset (nemcsak a közúti) esetén szükséges teendőkről, de az infarktus, a rovarcsípés vagy a légzésbiztosítás, újraélesztés is sorra került. Akinek kedve volt, kipróbálhatta a stabil oldalfekvésbe helyezés vagy a mellkaskompresszió technikáját is. A program végén mindenki feltehette egyéni kérdéseit is.
Az előadás után többekben felmerült az a gondolat, hogy jó enne még többször ilyen előadást vagy akár előadássorozatot hallgatni!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.