Hírek
2012. Április 06. 20:30, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Első fokon felmentés az Ipari korábbi igazgatójának
Felmentette a Szekszárdi Törvényszék első fokon, nem jogerősen a hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás vádja alól a dombóvári Herceg Eszterházy Miklós Szakképző Iskola korábbi igazgatóját és helyettesét.
Ezt a törvényszék büntetőkollégiumának vezetője közölte pénteken az MTI-vel. Hauszmann-né Szőke Rita tájékoztatása szerint bűncselekmény hiányában ugyancsak felmentő ítélet született az intézményvezető-helyettes ellen emelt csalás vádpontban is.
Az ügyészség azzal vádolta Vida János volt igazgatót és helyettesét, Urbánné Patkás Mártát, hogy 2007-től 2009-ig egy kétéves képzésben részt vevő magántanulónak úgy igazolta az iskola elvégzését, hogy nem jelent meg félévi vizsgákon. A diák Urbánné Patkás Márta lánya volt. Az igazgatóhelyettest azért vádolták csalással, mert távolléte alatt elszámolt magának 19 tanórát.
Hauszmann-né Szőke Rita elmondta: a törvényszék azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy a bizonyítékok alapján nem volt igazolható, hogy az iskolai vezetők visszaéltek volna hivatali helyzetükkel; sem ők, sem a magántanuló nem szerzett jogtalan előnyt. A törvényszék szerint a nevelőtestület döntési mechanizmusa eleve kizárja az egyszemélyi visszaélés lehetőségét, a tanuló közokiratnak minősülő törzslapját pedig az osztályfőnök vezeti.
A csalás vádjának elbírálásánál a törvényszék a megtévesztő magatartást és károkozási szándékot sem látta igazoltnak. A Sajben Árpád vezette büntetőtanács szerint az igazgatóhelyettes a helyettesítéséért járó túlóradíj kifizetését szerette volna elkerülni azzal, hogy távolléte alatt rögzítette jelenlétét.
A vádlottak tudomásul vették az ítéletet, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.