Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2020. Február 05. 06:13, szerda | Kék hírek
Forrás: mti

Elrabolta feleségét, most felfüggesztett börtönbüntetést kapott

Elrabolta feleségét, most felfüggesztett börtönbüntetést kapott

Másfél év börtönbüntetésre ítélték - három év próbaidőre felfüggesztve - azt a baranyai férfit, aki a korábban tőle elköltöző feleségét, annak akarata ellenére visszavitte a közös lakásba 2017 nyarán

- tájékoztatta a Pécsi Törvényszék a Komlói Járásbíróság egy nappal korábban kihirdetett nem jogerős ítéletéről kedden az MTI-t. A közlemény szerint a vádlott házassága 2017 elején romlott meg feleségével, a nő ezért elköltözött egy másik településen élő férfihoz. A férj ezután két gyermekével - köztük az ügy negyedrendű vádlottjával - egyedül maradt a közös családi házban.

A férfi elhatározta, hogy feleségét - annak akarata ellenére is - hazaviszi, ezért két társával úgy döntött, kocsival elrabolják a nőt, amikor az hajnalban autóbusszal munkába indulna. A három férfi 2017 júniusában ment el a nőért: a buszmegállóban álló sértettet a másodrendű vádlott karjánál fogva megragadta, a gépkocsihoz húzta, majd úgy lökte be az autó hátsó ülésére, hogy a hátul ülő elsőrendű vádlott előre nyúlva behúzta a feleségét a gépkocsiba. Ezután, a hangosan tiltakozó asszonnyal együtt mentek el a közös házhoz.

A nő több SMS-üzenetet küldött új élettársának azzal, hogy elrabolták, ezért a férfi a házhoz ment, és értesítette a rendőrséget.

Amikor a férfi házhoz ért és a nő ki akart hozzá menni, a férj nem engedte. A feleség végül öklével kitörte a bejárati ajtó üvegét, eközben az élettársa a gépkocsival, nagy sebességgel az udvarra hajtott. Ekkor az őt figyelő elsőrendű és negyedrendű vádlott vasvillát, illetve vascsövet kapott fel és ütni kezdték a személygépkocsit; a rendőrök ezt követően érkeztek meg a helyszínre.

A Komlói Járásbíróság az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése és társtettesként elkövetett rongálás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélte három év próbaidőre felfüggesztve.

A másod és harmadrendű vádlottat ugyanezen bűnök miatt ítélték el, előbbi egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, utóbbit pedig többszörös visszaesőként egy év tíz hónapos büntetéssel sújtották. A negyedrendű vádlottat egy évre próbára bocsátották rongálás miatt. A másodrendű vádlott védője, a harmadrendű és negyedrendű vádlottak, valamint védőik fellebbezést jelentettek be, így az ítélet esetükben nem jogerős.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült