Hírek
2019. Május 07. 13:56, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média, Fotó Tilinger Sándor
Buzánszky Jenőre emlékeztek sírhelyénél
A 94 évvel ezelőtt Újdombóváron született Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat utolsóként - 2015-ben - elhunyt tagjára emlékeztek a budapesti Szent István-bazilika altemplomában levő sírhelyénél május 3-án.
Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a csupaszív jobbhátvéd állandó tagja volt annak a legendás magyar válogatottnak, amely 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert, a következő évben elhódította az Európa Kupát és véget vetett az angol nemzeti tizenegy több évtizedes hazai veretlenségének, majd egy esztendővel később világbajnoki ezüstérmes lett.
- Buzánszky Jenő felismerte azt, hogy a legnagyobbaknak közéleti szerepet is kell vállalniuk - emelte ki Lomnici Zoltán. - Nagyon fontosnak tartotta a határon túli magyarok ügyét, valamint azt, hogy a labdarúgó utánpótlásképzést már fiatal korban el kell kezdeni. Ennek szellemében 2011-ben ő hozta létre az Ovi-foci Alapítványt.
Dr. Bajkai István, az Aranycsapat Testület alelnöke arról beszélt, hogy a címeres mezt negyvenkilencszer magára öltő védő sokat tett azért, hogy nemzetünk hírnevét és tehetségét elvigye a világba.
- Tiszta beszéd, becsület, akarat, a magyarság jövőjébe vetett hit jellemezte és ezzel példakép minden fiatal számára - fogalmazott Bajkai István. - A sikerekben gazdag pályafutását Dombóváron kezdő és azt a dorogi élvonalbeli csapatban kiteljesítő futballista életcéljának tekintette azt, hogy olyan ifjúságot neveljen, amelyből később újra kinőhet egy Aranycsapat.
Buzánszky Jenő sírjánál Lomnici Zoltán, Bajkai István, ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület új tagja, Grosics Edina, valamint a Fidelitas tagjai helyeztek el koszorúkat.
Fotó Tilinger Sándor
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.