Október 22-én, szombaton telt ház volt a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény Szepessy szalonjában Takács Istvánné helytörténeti kutató Az 1956-os forradalom eseményei és következményei Dombóváron a levéltári források és visszaemlékezések tükrében című előadásán.

Az est vendégei voltak Kovács Katalin és Kovács Győző, az 56-os forradalmi munkástanács elnökének, dr. Kovács Gyulának a lánya és fia. Az előadó időrendi sorrendben emlékezett a forradalom és szabadságharc dombóvári történéseire, időnként párhuzamot vonva a fővárosi eseményekkel. Kiemelte a vasutasság – különösen a mozdonyvezetők, fűtőházi dolgozók – szerepét a forradalmi eszmék terjesztésében, az október 26-i a Hősök szobránál történő megemlékezés szervezésében és az azon való részvételen, amelyhez már a társadalom minden rétegéből csatlakoztak résztvevők, köztük sok fiatal is a tanítóképzőből és a gimnáziumból, s közel 1000 főre duzzadt az emlékező tömeg. A megemlékezés emelkedett hangulatú volt, a Himnusz közös éneklésével, az elhangzott szónoklatokkal. Az elszavalt Nemzeti dal igazi forradalmi hangulatot teremtett. Ezt követően az emlékezők nagy része a Szózat éneklése után békésen távozott. Egy csoport a Hősök szobrától nem messze - a felszabadulás 10. évfordulójára 1955-ben - felállított emlékműhöz ment azzal a céllal, hogy mint az elnyomó rendszer jelképét, ledöntse azt. Hosszas munkálkodás eredményeként véső, kalapács, drótkötél, teherautó segítségével az emlékművet ledöntötték, majd azt követően a csoport egy része a temetőbe ment és megrongálták az ott található Szovjet hősök emlékművét és a katonák sírjait.
A pesti és az országos hírek hatására a település több üzemében október 27-én megalakultak a munkástanácsok. Ugyanezen a napon a községháza előtt összegyűlt tömeg közfelkiáltással dr. Kovács Gyulát választotta a forradalmi bizottság elnökévé. Neki, továbbá Révfalvi Zsigmond őrnagynak, a közeli laktanyában állomásozó 47. tüzérezred parancsnokhelyettesének, továbbá Antal István V.B. elnök (akit a forradalmi bizottságba is beválasztottak) együttműködésének köszönhetően nem került sor atrocitásokra, fegyveres összetűzésre sem az előző rendszer képviselői és a forradalmi tömeg, sem pedig a november 4-én bevonuló szovjet egységek között.
Az előadást kiegészítették Kovács Katalin és Kovács Győző édesapjukhoz kötődő személyes gyermekkori élményei, kiemelve a forradalmi napokat és az azt követő időszakot, amikor édesapjukat és Révfalvi Zsigmondot, valamint a forradalmi bizottság 4 tagját (mint ahogy később megtudták) Ungvárra szállítottak. Bántásról, kínzásról nem beszélt, mindesetre Kovács Gyula barna hajjal ment el és fehérrel tért haza. Decemberben érkezett a hír, hogy Kaposvárra szállították őket. Antal István és Daradics Ferenc párttitkár egy öttagú küldöttség élén a fűtőház által biztosított motorvonattal azonnal Kaposvárra siettek, és az egyeztetések után szabadon bocsátott 5 fő társaságában Dombóvárra indultak, ahol a pályaudvaron hatalmas ünneplő tömeg várta az érkezőket.
1957 tavaszán megkezdődtek a kihallgatások, majd ’57 nyarán a tárgyalás. 22 vádlottal szemben indítottak eljárást a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétellel elkövetett bűntettben. Közülük 4 fő disszidált, 4 fő esetében felfüggesztették, 1 főnél megszüntették az eljárást, két fiatalkorú bírói megrovásban részesült. A többiekre különböző időtartamú néhány hónaptól több évig terjedő börtönbüntetés várt és többen a szabadulásuk után is megfigyelt, megkülönböztetett személynek számítottak. A legnagyobb büntetést Révfalvi Zsigmondra mérték, 4 évre ítélték.
Az itt közölt események csak részletek az előadásból. A jelenlévők a történelmi hátteret megjelenítő, levéltári kutatásokra, interjúkra épülő, s ennek köszönhetően a dombóvári forradalmi pillanatokat, emberi sorsokat bemutató előadásnak és a visszaemlékezéseknek köszönhetően teljes képet kaptak az 1956-os forradalom és szabadságharc „Csendes forradalomként” említett ám mégsem eseménytelen dombóvári napjaiból.