Hírek
2012. Október 26. 15:46, péntek |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
A gunarasi agyagbánya vallatása
A kedvelt és több felé ismert Dombóvár-Gunaras fürdő- és üdülőtelepétől keletre található az ún. Fehérvízi dűlő, amelyet mások inkább téglagyári agyagbányaként ismernek.
Ennek új tulajdonosa további művelési bővítést tervez, így vált szükségessé az itt lévő régészeti lelőhely feltárása.
A területileg illetékes Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársa, Dr. Szabó Géza főmuzeológus, a környék régi és igen jó ismerője irányítja a régészeti munkákat.
A szakember nemrég, az ásatások végzetével röviden a következőkről számolhatott be frissen: „Már korábban is, az utolsó dombóvári téglagyár működése idején több alkalommal került itt sor leletmentésre. A terület-hasznosítással kapcsolatos mostani szándék viszont ezekhez képest nagyobb térbeli kiterjesztésre adott módot a megelőző feltárás költségeit viselő tulajdonos szándékának köszönhetően.
Elöljáróban annyi már bizonyos, hogy a Krisztus előtti 3000 körüli és 2800/2600-as évekből, azaz a késő rézkorból valamint a korai bronzkorból egy folyamatosan lakott település jellegzetes nyomai bukkantak elő. Az egykori, egymást követő települések házai, hozzájuk tartozó tároló vermek, szemetes gödrök, kemencék, valamint az állatok szabad járását megakadályozó árkok szintén feltárhatók voltak. Az egykor itt élt pásztornépek , a réz- és bronzkori nagyállat tartók gazdálkodására utalnak az előkerült marha csontvázak, juhcsontok. A nagyon nagy mennyiségű kerámia anyag lehetőséget ad a két népesség kulturális hátterének, eredetének kapcsolatrendszerének jobb megismerésében, a kemencék pedig a pontosabb kormeghatározásban.
Pethe Mihály, az ELTE Természettudományi karának Földrajz. és Földtudományi Intézete Geofizikai és Űrtudományi karának doktorandusza olyan a vizsgálatot végez, amelynek során a kemencékből kiemelt mintákban az égéskor északi irányba beállt vas részecskék és a mostani mágneses észak közötti eltérést vizsgálja. Ez az egykori és a mai mágneses észak összevetése segít minél pontosabban meghatározni az előkerült leletanyagot. Ehhez hasonlóan sok-sok apró mozaikból tudjuk majd kirakni azt a színes és változatos képet, amely az egykoron is élt és gazdálkodott népek kultúráját jellemezhette. Célunk, hogy a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény által nemrég benyújtott pályázat sikere esetén az itt előkerült tárgyak szakszerű restaurálás után ismét szépségük teljességében és múltból fogadott üzeneteikkel együtt jövő évben egy nagy szabású régészeti kiállításon fogadják a legilletékesebbeket, a helybeli és mindezért ideérkező látogatókat!” – mondta el a rá jellemző lelkesültséggel Dr. Szabó Géza ásatásvezető régész.
szöveg és képek: kristonvízi
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.