Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2016. Október 13. 08:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombóüvári Helytörténeti Gyűjtemény

A Dombóvári Herbárium októberi programján az érdeklődők Nagyberkibe látogattak

A Dombóvári Herbárium októberi programján az érdeklődők Nagyberkibe látogattak

A résztvevők Gelencsér Sándor néprajzkutatóra emlékeztek, majd megtekintették özv. Frech Józsefné helytörténeti gyűjteményét, ezt követően Zelfel György gyűjtő várta mezőgazdasági gépgyűjteményébe a megjelenteket.

A Dombóvári Herbárium októberi programjának keretében az érdeklődők Nagyberkibe látogattak, ahol Gelencsér Sándor (1896-1991) néprajzkutatóra emlékeztek, majd megtekintették özv. Frech Józsefné helytörténeti gyűjteményét, ezt követően Zelfel György gyűjtő várta mezőgazdasági gépgyűjteményébe a megjelenteket.
A megemlékezést Gelencsér Sándor lakóházánál Bodó Imre helytörténész, a dombóvári Fekete István Múzeum alapítója, a Fekete István Kulturális Egyesület alapító-elnöke tartotta, aki már több alkalommal írt a kutató munkásságáról, több dolgozatát feldolgozta. Bodó Imre méltatta a Dadapusztán született, később Nagyberkiben a MÁV-nál szolgálattevőként dolgozó és ott is élő kutató munkásságát, aki több mint száz néprajzi tárgyú, elsősorban a Kaposmentére, főként Somogyra vonatkozó dolgozatot írt, melyeket nagyrészt nyugdíjas éveiben immáron Dombóváron rendszerezett, állított össze.
Müller Ádám a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője felolvasta Gelencsér Sándor több dolgozatában is megjelenő Sági Mariska balladáját, amely a XIX. század végétől több évtizeden keresztül szerepelt a fonókban, bálokon a Kaposmentén.
A megemlékezésen a családtagok, rokonok közül jelen voltak Gelencsér Gábor és felesége Dombóvárról, Komár András és Berta Ida néni Nagyberkiből.

Ezt követően Komár András volt polgármester köszöntötte a vendégeket a polgármesteri hivatalban, ahol pogácsával, teával, szalacskai borral vendégelték meg a csoportot.

A továbbiakban özvegy Frech Józsefné Erzsike fogadta nagy szeretettel a herbalistákat, majd tárlatvezetést tartott a férjéről – a korábbi tanácselnökről, Nagyberki történetének kutatójáról, több nyertes helytörténeti pályázat, több megjelent helytörténeti kiadvány írójáról – elnevezett emlékszobában, ahol ismertette Nagyberki történetét, férje és az ő kutatásait, bemutatta a kiállított okleveleket, emléktárgyakat, fotókat.

A délután hátralévő részében Zelfel György mutatta be egyedülálló gyűjteményét az érdeklődőknek. A Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. és későbbi jogutódja, illetve a Kühne gyár által gyártott mezőgazdasági gépekkel kezdte a gyűjtést, és mai napig ezek állnak a legközelebb a szívéhez. Nemcsak gyűjti a traktorokat, a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó gépeket, eszközöket, hanem javítja is azokat! A gyűjteményben a cséphadaróktól kezdődően az ekék különböző változatain át, a nagyméretű cséplőgépek, traktorok, morzsolók, darálók, kézieszközök-szerszámok az elmúlt korok technikai színvonala mellett betekintést engednek a mezőgazdaság dolgozóinak fáradtságos mindennapjaiba is. Mindezek mellett gyűjti a kegytárgyakat, öntvénytáblákat, képeket, korabeli háztartási eszközöket, régi rádiókat és sok más egyebet is. Rendszeres résztvevője az élő gépbemutatóknak, ahol működésük közben ismerhetők meg a mezőgazdasági gépek, a cséplés és más munkafolyamatok is.

Köszönjük a nagyberkiek részéről megnyilvánult szívélyes, barátságos fogadtatást! A Bordi Anna fitoterapeuta által vezetett Herbárium novemberben is várja az érdeklődőket!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 03. 08:48, csütörtök | Helyi

Új, 29 férőhelyes parkoló épül a dombóvári vasútállomással szemben

A kiviteli munkákra vonatkozó szerződés aláírására és a munkaterület átadására a október 2-án került sor.

2024. Október 01. 13:42, kedd | Helyi

„Fekete István nyomában” XVI. Természetismereti, életrajzi, terepi akadályverseny

A „Fekete István Emlékösvény” körülbelül 6 km-es szakaszán lebonyolításra kerülő, természetismereti és az író a környékhez kapcsolódó emlékeivel, írásaival foglalkozó vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják.

2024. Szeptember 30. 10:00, hétfő | Helyi

Abszolút Világbajnok Gasparics Zoltán

Gasparics Zoltán az IBFA szövetség által Olaszországban, Pomeziaban évente megrendezett 27. Mr. & Ms. World IBFA testépítő világbajnokságon kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

2024. Szeptember 30. 08:24, hétfő | Helyi

Sportágválasztót rendeztek Dombóváron

A sportegyesületek lelkesedése, az iskolák magas számú részvétele igazán kiváló hangulatot teremtett a város legnagyobb sporteseményén, nagy nyüzsgés volt az Újvári Kálmán Sporttelepen és a Farkas Attila Uszoda udvarán.