Hírek
2011. November 05. 14:29, szombat | Kék hírek
5 ezernél kevesebb nem lehet, 300 ezerig is elmehet a bírság
Elfogadta a kormány a szabálysértésekről és a polgárőrségről szóló új törvények tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő. Emelkedik a szabálysértési pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón kifejtette: a szabálysértési javaslat szerint - amely "elősegíti, hogy a bűncselekmények és szabálysértések száma csökkenjen" - az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül megtörténik majd.
Lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés. A jegyző helyett a kormányhivatal lesz az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság - ismertette, hozzátéve, hogy átalakul a szabálysértés miatt kiszabható büntetések végrehajtásának rendszere is: az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz.
Kontrát Károly tájékoztatása szerint bevezetik a szabálysértési visszaesést is: ennek értelmében az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül legalább kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a harmadik, folyamatban lévő cselekménye szabálysértési elzárással is fenyegethető lenne. A közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések esetén ha hat hónapon belül kétszer már történt felelősségre vonás, akkor a járművezetés szabályainak harmadszori megsértése miatt járművezetéstől eltiltást is alkalmazni kellene.
A rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhatna ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke 5 és 50 ezer forint közötti összegre változik, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz.
A szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege a jelenlegi 3-ról 5, illetve 150-ről 300 ezer forintra emelkedik 2013. január 1-jétől. A tulajdon elleni szabálysértéseknél az értékhatár 20-ról 50 ezer forintra emelkedik, amivel 63 ezer ügytől mentesül a büntetőeljárás - közölte a BM államtitkára.
Az új polgárőrtörvény tervezetével kapcsolatban példaként említette annak előírását, hogy a polgárőrszervezetek nem folytathatnak politikai tevékenységet, működésük politikai pártoktól független. Az előterjesztés meghatározza a polgárőr-egyesület által kizárólagosan végezhető alapfeladatokat is, így a közterületi járőrszolgálatot, a figyelőszolgálatot és a jelzőőri feladatokat. A polgárőrségek akkor kezdhetik meg működésüket, ha kötöttek az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást, továbbá ha tagjai az Országos Polgárőr Szövetségnek. A polgárőrök, akiknek kitűzhető igazolvánnyal kell rendelkezniük, új formaruhát kapnak majd - ismertette Kontrát Károly, hozzáfűzve, hogy a javaslat bevezeti a polgárőrszolgálat ellátásával kapcsolatos panasz jogintézményét is.
Megjegyezte, "a rendvédelem állami monopóliumát kikezdő álpolgárőrségek" megjelenését már a tavasszal rendezték, és visszaszorították ezt a jelenséget.
A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón az új törvényjavaslatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a kabinet megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli a közbiztonság javítását. Giró-Szász András azt mondta, mind az új szabálysértési törvény, mind pedig az új polgárőrtörvény a hatékonyságot erősíti.
Az önkormányzati tűzoltók tervek szerint csökkenő bértámogatásának esetleges - fideszes kezdeményezésű - megemelését firtató felvetésre azt mondta a BM államtitkára: közérdek az, hogy e szervezetek a jövőben is eredményesen működhessenek.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült